Hogy pontosan hány forint az sajnos kibogozhatatlan. Az ellátórendszer ugyanis egy hajléktalan életét több részterületre osztja. Nyújt támogatást az állam éjszakai fapados, nappali melegedős, átmeneti ellátási formákra, de külön tartják nyilván az étkeztetést, az orvosi ellátást, a nekik szervezett kultúrális programok költségtérítéseit. Ezen felül mind a központi költségvetés, mind pedig a helyi, vagy fővárosi önkormányzatok biztosítanak fix normatívát egy-egy hajléktalanellátó üzemegységnek. Plusz bevételt jelentenek természetesen az adományok, és a pályázati úton elnyerhető pénzösszegek.
Budapesten számtalan szegényellátó tröszt biztosítja a folyamatos hajléktalannal való ellátását a városnak különböző üzemegységekben. Egy hajléktalant akát három-négyféle ellátási formát biztosító műhelyben is be lehet jegyezni.
Kocsis Máté, FIDESZ-es, VIII. kerületi polgármester állítása szerint egy hajléktalan ma 3300 Ft-jába kerül az államnak. Mivel a nyilatkozat egy népszavazási kampány során hangzott el, vita tárgya lehet. Így elkezdtem utánajárni a költségeknek, és az ellátórendszer felépítésének.
Egyelőre még nagyon átláthatatlan, de a fenti megállapítások, hogy több összetevős, igen szerteágazó terület, ilyenformán bőséges lehetőséget kínál a követhetetlen pénzek folyásának, megtehetők. Kijelenthető továbbá, hogy a hálózat hatékonysága - tekintettel a több mint két évtizedes múltra visszatekintő működésére - enyhén szólva megkérdőjelezhető. Tapasztalatom az, hogy nagyon nehezített egyrészt az pénzügyi adatok felkutatása, másrészt az eredménykimutatásokat sem lelem. Hogy tudniillik, mégis, melyik szervezet, melyik évben hány hajléktalant látott el, mennyi pénzből, belőlük mennyien kapaszkodtak meg sikeresen a hajlékosok világában, mennyivel csökkent, nőtt a fagyhalottak száma, hogyan alakul a fluktuáció, hová mentek akik kiesni kényszerülnek még ebből a rendszerből is, stb... Egyszerűen, ha van is ilyen kimutatás - legalábbis számomra - igen nehezen hozzáférhető.
De nem baj, mert ezt a blogot egy ilyen céllal kezdtem meg. Hogy utánajárjak ennek a dolognak. Mert részemről, ugyanúgy, mint bármely lény részéről, aki embernek tartja magát, elfogadhatatlan a létezésük. Mármint a hajléktalanok létezése.
Böngészésem során jutottam ahhoz az infrmációhoz , hogy a hajléktalanellátókat imígyen támogatja a Központi Költségvetés:
Hajléktalanok nappali intézményes ellátása | 206 100 Ft / fő |
Hajléktalanok átmeneti intézményei ideértve az éjjeli menedékhelyeket: | 468 350 Ft / fő / év |
Családok Átmeneti Otthona | 635 650 Ft / fő |
Fenti összegek értelemszerűen nem tartalmazzák az önkormányzat kötelező fenntartási normatíváját, a pályázati pénzeket, amit szintén a központi költségvetés biztosít, az adófelajánlások 1%-át, valamint az adományokat. Tehát az ötféle bevételi forrás csupán egyetlen, eddig általam biztosanismert elemei.
A továbbiakban egy nappali melegedőről szeretnék beszélni, ezért ennek a támogatási összegét tekintem. Ez 206 100 Ft / fő / év. Egy ellátottra egy nap így jut 564 Ft.
Kutkodásom során egy magát kereszténynek valló szegényellátó tröszt egyik üzemegységére találtam, amit a Moszkva téren üzemeltet. Ez a részegység Nappali melegedő kategóriába sorolva termel. A helység 30-40 főt bír el, és H-Szo-ig reggeli 6-13 órai nyitvatartással működik. Funkcióját tekintve csak téli időszakban lehetne nyitva, és legfeljebb, ha kétóránkénti cserélődést veszünk figyelembe a 40 fős látogatottsággal, akkor is csak maximum 140 főt tudna kiszolgálni, arra a két órára megmentve őket a fagyhaláltól. Később persze sorsukra hagyván őket.
Hogyan lehetséges mégis, hogy ez a jóságoskodó üzemegység mégis egész évben nyitva tart, és nap, mint nap, állításuk szerint 450-550 főt tudnak ellátni? És egyáltalán milyen ellátást lehet így biztosítani félezer főnek egy max 40 főt befogadni képes helységben? Hogyan tesznek szert erre a sok sok ellátottra, akik természetesen mindannyiszor 564 Ft-ot hoznak az 50%-ban "önkéntes", azaz ingyenmunkaerőt alkalmazó "keresztényeknek"?
A titok nyitja borzasztóan egyszerű. Nem kell hozzá más, csupán egy kb 50 Ft-os beruházás fejenként, ami a végső kiszolgáltatottságban élő nyomorultakat odacsalogatja, és névsorbavételüket evidenciának tekintve sorbanállnak egy szelet zsíroskenyérért, némi hagymakarikával, és két-három deci "napközis" teáért. Az éhezők félezres tömege ostromolja mindennap a szeretetárusok portáját néhány falat élelemért, amiért busás hasznot szakít a szervezet az állambácsitól...
Még mielőtt bárki elkezdené magyarázni a költségeket, a ráfordításokat, utánajártam mit lehet ezért a pézért kapni. Sajnos pontos összegre nem leltem, de találtam egy gyorsétteremláncot, ahol 450 Ft-ért a következő menüt ajánlják:
Marhahúspogácsa, 1 szelet ömlesztett Cheddar sajt, hagyma, kapros savanyú uborkaszelet, ketchup, mustár hamburger zsemlében.
+ sültburi + üdcsi / Vagy
+ forró citromos tea, önállóan kiválasztott filterrel, mézzel, citromlével, vagy -szelettel
+ Wi-fi
:))
Ezzel szemben a jótékonysági szervezet minimum, azaz csakis központi költségvetési áron számolva, 114 Ft-tal, azaz több, mint 25%-kal drágábban, 564 Ft-ért a következőt kínálja fel ingyenesen a rászorulóknak:
Kenyér+ zsír + hagyma + kórházi,v. "napközis" tea
Elképesztő! Nem?