A történelem során minden hatalom saját népszerűsége növelésére használta a társadalom legalsó rétegét. Függően attól, hogy a közhangulat mit diktált, alakította szegénypolitikáját. Eme réteggel mindigis kezdeni akartak valamit látszólag, de hosszú évszázadok múltával sem sikerült felszámolni.
Mi lehet ennek az oka? Sokan kutatják, s a társadalomtudomány helyet szorított ennek a szociális állapotnak az elemzésére. Nem véletlenül. A modern kori új világ eszméje az, hogy saját társadalmában mindenkinek lehetőséget biztosít az élhető, emberhez méltó életre. Azonban akadnak - nem kevesen -, akik képeségeik, lehetőségeik, egyéni életútjuk miatt a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni, holott munkaképesek, vagy van valamilyen jövedelmük, de az nem bizonyul elegendőnek arra, hogy emberi mivolthoz méltón éljen.
Ez az állapot egy kiszolgáltatottságot teremt azok felé, akiknek lehetőséget bizosított a társadalom a normális életre. Minden embert megérint valamilyen szinten a nyomor. Van aki szánakozik, és van aki a nyomorgót ítéli el, netán gyűlöli. S van, aki védőpajzsként közömbössé válik irányukban. A mindenkori politika nagyon jól ismeri ezeket az emberi reakciókat. A tömeg viselkedését, attitűdjét folyamatosan figyelemmel kíséri, szakértőket bíz meg a szegénységgel kapcsolatos vélemények kutatásával, s a szerint készíti el programját.
Valamit mindig csinálnak velük. Leginkább őket nem megkérdezve, s magukat okolva állapotukért. Ellátóintézményeket hoznak létre látszólag az ő érdekükben. Csakhogy ezek az ellátóintézmények, akár bármelyik más piaci vállalkozás, életrekelnek, hízni, terjeszkedni kezdenek, immár maguk is előállítva saját termékként a szegény, nincstelen embert.
Ma Magyarországon nagyon jól megfigyelhető ez a tendencia. A magyar nyelv csodálatos tulajdonsága, hogy elnevezéseiben ott hordozza a fogalom jelentéstartalmát.
Ma Magyarországon szegényellátó rendszer működik, virágzik. Ellátják az országot, annak fővárosát szegény nincstelenekkel. Erre nem csak elnevezésében történik utalás, de a prevenció teljes hiánya, valamint a lekövetés, azaz az ellátórendszerből való kikerülés utáni időszak nyomonkövetésének adminisztratív volta is erre nyújt fényes bizonyítékot.
A teljes nincstelenségben szenvedőket százféle jogcímen látják el, követhetetlenné téve a költségvetési pénzek útját. S ami nagyon szomorú, szeretetszolgáltatók csapnak le hiénaként egy-egy koldusra, bevonszolva őt a rendszerbe, leregisztrálva, hogy a normatívát rajta keresztül bezsebeljék, s karácsony táján, mint nonprofit, keresztény szervezetek nyissák meg jóérzésű emberek buxáját, maguk előtt tolva a szerencsétlen emberek kiszolgáltatottságát.
